{{ selectedCategoryName }} {{ selectedMenuName }}
Vissza a lap tetejére

Szita Károly: a Németh István Program lehetőség arra, hogy megteremthessük egy gazdagabb kaposvári élet alapjait

Új korszak kapujához érkezett Kaposvár, sőt, az elmúlt esztendőben át is lépett a város e kapu küszöbén – fogalmazott a város napján ünnepi beszédében Szita Károly. A közgyűlésnek ezúttal nem a felújítás alatt álló Csiky Gergely Színház, hanem a Szivárvány Kultúrpalota adott otthont. A polgármester ennek kapcsán leszögezte: nem mehetünk előre másképpen, mint a múlt értékeire alapozva, megőrizve mindazt, ami jó, ami értékes, s hozzáadva mindazt, ami mi vagyunk, ami még hiányzik, ami igazodik a jelenünkhöz és a remélt jövőhöz, és ami tehetségünk, szorgalmunk, vágyaink szerint tőlünk telik. Amit utódainknak adhatunk át méltó örökségként.

A 25. alkalommal megünnepelt városnapon Szita Károly köszönetet mondott a kaposváriaknak a hitért, a kitartásért és a bizalomért, s hogy Kaposvár helyt állt az elmúlt 365 rendkívül nehéz napban is, dacára annak Európa egén borús fellegek állandósultak, s meglehetősen ingataggá vált a biztonságunk. A polgármester hangsúlyozta: sokan és sokat dolgoztak azért, hogy összeállhatott a Németh István Program, amely az évszázad legnagyobb városfejlesztési terve Kaposváron.

Szita Károly a polgárosodó Magyarország legtermékenyebb időszakát megalapozó Kiegyezés 150. évfordulóján ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy csak akkor tudjuk sikerrel megvalósítani az évszázad beruházási programját, ha mindnyájan a közös jó előmozdítására irányítjuk figyelmünket. Ha nem a viszálykodásra kell gondolnunk, hanem békében, nyugalomban a folyamatos építkezésre koncentrálhatunk.

A Németh István Program nem cél, hanem eszköz. Lehetőség arra, hogy megteremthessük egy újfajta, lelkiekben, szellemiekben és anyagiakban is gazdagabb kaposvári élet alapjait. Lehetőség arra, hogy a családok megerősödjenek, s hogy a tapasztalataikkal, óvó figyelmükkel bennünket segítő idősek nagyobb biztonságban legyenek. Lehetőség arra, hogy a Kaposvárt otthonukként szerető embereket ne csak a szívük kösse ehhez a városhoz, hanem az a felismerés is, hogy itt mindazt megtalálják, amely hozzásegítheti őket a boldog, kiegyensúlyozott, harmonikus és gyarapodó élethez - mondta a polgármester.

A városnapi megemlékezésen egy perces néma csenddel emlékeztek meg az olaszországi buszbaleset áldozatairól. A nemzeti gyásznapra való tekintettel az ünnepi gálaműsor elmaradt.

Díjazottak

Kaposvár Város Díszpolgára kitüntetésben részesült dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző.

Kaposvár Városért díjban részesült a Kaposvár Helyőrségi Zenekar, Dr. Sárközy Eszter ügyvéd, Csikvár Gábor művelődésszervező, menedzser, népzenei előadóművész és dr. Fábry Kornél atya.

Év Sportolója díj

  • Varga Krisztina uszonyos és búvárúszó
  • Bence Balázs lovastornász
  • FINO Kaposvári Röplabda Sportegyesület

Kaposvár Város Szolgálatáért

  • Bauer Andrásné, Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának volt elnöke
  • dr. Gombos Péter PhD, a Kaposvári Egyetem tudományos dékánhelyettese, egyetemi docens
  • Gyurina Éva, a Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium főigazgatója
  • prof. dr. Horváth Gyula, a Kaposi Mór Oktató Kórház osztályvezető főorvosa
  • Huszár László építészmérnök
  • Iváncsikné Kálmán Éva, a Berzsenyi Dániel Tagiskola tanára
  • Katonáné Halupa Dóra, a Kaposi Mór Oktató Kórház gyógytornásza
  • Kis Ernő cipészmester
  • Kovácsné Habján Mária Magdolna, a Polgármesteri Hivatal nyugalmazott dolgozója
  • Lenhofferné Salamon Éva, a SzocioNet dolgozója
  • dr. Mach Tamás pályázatkezelési és közbeszerzési referens
  • Sarkadi Kiss János, a Csiky Gergely Színház színművésze
  • Szekeres Istvánné, a Polgármesteri Hivatal ügykezelője
  • Varga Ferenc asztalos
  • Zanatyné Uitz Zsuzsanna, a Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. műszaki vezetője