{{ selectedCategoryName }} {{ selectedMenuName }}
Vissza a lap tetejére

Városszépítés a virágos városban

1912. április 28-án tartotta meg alakuló közgyűlését a Kaposvári Szépítő Egyesület. Az új egyesület abban az időben bontott zászlót, amikor huszonötezres, nyüzsgő és pezsgő várossá vált a nem is olyan régen még falusias, álmos megyeszékhely. Ekkor már tudatos várostervezés folyt Kaposváron, s a fejlesztőmunkát jól kiegészítette a civil kezdeményezés. Szükség is volt rá, hogy a polgárok odafigyeljenek a lakóhelyükre, hiszen egész városrészek nőttek ki a földből a világháború előtt, s 1910-ben már 2600 lakóház állt a településen.

A Kaposvári Szépítő Egyesület azonban nem előzmények nélkül született meg az utol-só előtti békeévben. A 19. század elején is voltak jelek, hogy fontossá kezd válni, milyen a város, ahol élünk. 1802. április 25-én ugyan a fél város leégett, miután egy elbocsátott szolgáló a vasárnapi szentmise alatt bosszúból felgyújtotta volt gazdájának házát, de Esterházy Miklós herceg, a város földesura a tűz által sújtott utcákat később kiszélesíttette, és csak csinosabb házakat engedett építeni.

Már 1775 körül fákat ültettek a későbbi Irányi Dániel utcában (valószínűleg ez volt az első fásítás Kaposváron), a reformkorban létrehozták az első közparkot (ez volt a Sétatér, a mai Jókai liget), 1851-ben pedig felállították az utak fenntartásáról gondoskodó építészeti hivatalt. S még mindig csak néhány ezres település volt a megyeszékhely, amikor (1861-ben) a Kaposvár bírájává választott Folly József kijelentette székfoglaló beszédében, hogy „városunk csinosítását – mely néhány év alatt oly nagy nyomások alatt is igen szépen haladt előre – szem előtt kell tartanunk”. A városbíró hozzátette azt is: „egy szakértő szépítési bizottmány választandó, mely e városnak csinosítására, annak tisztán tartására s építkezéseire felügyelni fog”.

A kiegyezés után megkezdődött a város köztereinek immáron szervezett fásítása, s az 1880-as években – Újváry Ferenc apátplébános vezetésével – megalakult a park állapotára figyelmet fordító Kaposvári Jótékony Célú Sétatér Szépítési Egylet. (Bár az egyesület csak addig működött – a századfordulóig –, amíg motorja, Újváry apát Kaposváron pásztorolta a híveket.) A századforduló táján közművesítették is a várost; bevezették a villanyvilágítást, vízvezetéket építettek, csatornáztak – és nem utolsósorban szolgálatba állt a város első fő-kertésze, a morvaországi születésű Schilhán József.

1905-ben aztán megvalósult Folly József bíró majdnem fél évszázada nyilvánosságot kapott elképzelése, és Szépítészeti Bizottmányt alakított a városi önkormányzat. (Az ügy fontosságára utal, hogy Németh István polgármester és Bereczk Sándor városi főmérnök is a bizottmány tagja volt.) Az igazi áttörést azonban a Kaposvári Szépítő Egyesület megszerve-zése jelentette 1912 tavaszán. Az egyesület nyilván élvezte a város vezető köreinek támoga-tását – egyik alelnöke az új polgármester, Kovács-Sebestény Gyula volt –, a legtöbbet mégis első elnökének, Scholz Gyula műszaki tanácsosnak köszönhette. Scholz mérnök szívén vi-selte, hogy parkosítsák Kaposvár főbb tereit, virágosítsák az utcákat, a villanyoszlopokra virágtartó kosarakat szereljenek fel, a közterületekre padokat állítsanak.

A Szépítő Egyesület társadalmi összefogást hirdetve és gyakorolva rendkívül sokat tett a kulturált városkép kialakításáért, a zöld területek bővítéséért. A mozgalom jelszava, a „Virágos Kaposvár” a két világháború között vált országosan ismertté.

Úgy tűnik, valóban ez volt és maradt a kulcsmozzanat: a társadalmi összefogás. Az elmúlt évszázadok során a legkülönbözőbb jogállású, hatalmú és anyagi erejű emberek érezték a magukénak a városszépítés ügyét, amely csak így, széles civil támogatással lehetett hiteles. A városrendezés gondolatát először felvető Esterházyak, az első parkot megépíttető Czindery alispán, a szépítés feladatait programjukba emelő városbírók és polgármesterek mellett maguk a polgárok voltak azok, akik valódi várossá formálták Kaposvárt.

A városfejlesztés a századelőn már nem csak a hivatalnoki kar ügye volt. A terveket és megvalósításukat élénken vitatta a mind sokszínűbbé váló kaposvári sajtó, s arra is számos példa akadt, hogy telektulajdonnal bíró módos polgárok segítették eltüntetni az akadályokat egy-egy utca vagy városrész kiépítésének útjából. A századfordulón egyikük házhelyeknek osztotta ki a Kapos-hegy alatti földjét, így létrejött a Géza utca. Egy kaposvári ügyvéd kezdeményezésére nyitották meg a róla elnevezett János (a későbbi Gróf Tisza István, majd Dózsa György) utcát, 1904-ben megnyílt a telkét Kaposvár városára hagyó Kontrássy Ferencről elkeresztelt utca. 1902-ben a fél évszázados fennállását ünneplő Lőw Mór és Testvére kaposvári kereskedőcég is ezer koronát adományozott városfejlesztési célokra.

De a városszépítő egyesület tagjai nemcsak rámutattak a megoldandó feladatokra, nemcsak mozgósították a társadalmat, hanem maguk is ott voltak a munka sűrűjében. Parkosító-virágosító tevékenységük mellett 1913-ban felállították a főtéri időjárásjelző oszlopot, s a pécsi Zsolnay-gyárban elkészíttették a város első szökőkútját, amelyet a nem sokkal korábban megnyílt kaposvári kőszínház előtt állítottak fel 1913 júliusában. A háború persze sok mindent megváltoztatott és háttérbe szorított, a városszépítés gondolatát – és ami a lényeg: cselekvési programját – azonban újra meg újra napirendre tűzték a kaposi lokálpatrióták.

Kaposváry (Vétek) György polgármesterségének időszaka (1922–1945) a parképítések kora is. Nemcsak a mai Berzsenyi parkot alakították ki ezekben az évtizedekben, hanem a Színház parkot, a Teleki utcában pedig – a lebontott régi börtön helyén – a Múzeum parkot is. Számos utcát fásítottak, s több tízezer virágpalántát ültettek el a köztereken. A szépítés eszméjében gyakorlati lehetőséget láttak a városvezetők, hiszen az idegenforgalom kiutat jelenthetett a Trianon utáni gazdasági zsákutcából. Budapesti lapok úgy emlegették Kapos-várt a húszas évek végén, mint a várost, amelyet érdemes felkeresni, hiszen utcáin nem találni egyetlen eldobott gyufaszálat vagy cigarettavéget sem. A harmincas években pedig már kulturális és szórakoztató programsorozatot is rendeztek Kaposvári Hét, illetve Virágos Hét néven.

A parképítő és virágosító munkát ekkor az osztrák származású Stöckl József (1865–1941) vezette, aki 1925-től haláláig volt Kaposvár főkertésze. (Kaposvárra kerülése előtt sokáig Erdélyben dolgozott.) Azt mondta, akkor határozta el, hogy parkkertész lesz, amikor meglátta a versailles-i kastélyparkot. Kaposvári munkáját a Cserben létesített faiskola és virágkertészet is segítette.

A második világégést követő kényszerű hallgatás után az 1970-es években került napi-rendre a kaposvári egyesület újjáélesztése. Ez volt az az évtized, amikor „hivatalos helyen” is kezdték elismerni, hogy fontos a hagyományőrzés, nem bűn a lokálpatriotizmus, s akár még üdvözölni is lehet, ha a kaposváriak érzékenyebbé válnak lakókörnyezetük esztétikai értékei iránt.

1973. november 9-én Madas András miniszterhelyettes részvételével ünnepélyesen felavatták Kaposvár három parkerdejét: a 141 hektáros Tókajit, a 460 hektáros Gombás–Desedait és a 44 hektáros Gyertyános-völgyit. A hetvenes évek közepén folytatódott a zöld területek fejlesztése. A Gyertyános-völgyben elkészült a Hódos-tó, a Deseda-patak elzárásával nyolc kilométeres hosszúságban felduzzasztották a Deseda-tavat, a Kaposvártól északra fekvő Gombás–Desedai-parkerdőbe 110 fafajtát telepítettek. S 1979. november 26-án a Városi Tanács nagytermében élénk érdeklődés közepette (ismét) megalakult a Kaposvári Városszépítő Egyesület. Elnökévé Tarján Lászlóné erdőmérnököt választották meg.

A Magyar Televízió A Hét című műsora már 1982 szeptemberében bemutatta a Kaposvári Városszépítő Egyesület munkáját – néhány nappal azelőtt, hogy Kaposváron rendezték meg a városszépítő egyesületek második országos találkozóját. A nyolcvanas években a városon belül is több park létesült: a Hajnóczy park a tüskevári városrészben, az utóbb Nagy Imréről elnevezett park a belvárosban, valamint az 5 hektáros Búzavirág park. 1987-ben – összhangban a más magyar városokban is érvényre jutó törekvésekkel – felavatták a kaposvári sétálóutcát.

Lehetetlen felsorolni, hogy hány elemében – épületben, térben, utcában – szépült meg a somogyi megyeszékhely az egyesület újjáalakulása óta, nem kis részben a kaposvári polgárok áldozatkészsége révén. Csak egyetlen példa: a gépipari szakközépiskola Roza Pál vezette lakatosszakköre az évek során igencsak kivette a részét a társadalmi munkából, fontos szerepet vállalva a belváros szépítésében. Felújítottak kandelábert, zászlótartót, díszkorlátot, dolgoztak a Szent István-szobor oroszlánfej-vízköpőjén, s díszpadok, emléktáblák, hinták és más játszóeszközök kerültek ki a kezük alól.

2000 végén a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Kós Károly-díjjal tüntette ki a polgármestert városszépítő munkájáért. 2003 őszén átadták Kaposvárnak a Virágos Magyarországért országos környezetszépítő versenyen nyert első díjat (Kaposvár lett a legvirágosabb város), a következő évben pedig arany minősítést kapott a megyeszékhely az Európai Virágos Városok és Falvak versenyén. 2008-ban Kaposvár az Arany Rózsa díjat nyerte el a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen. (Ezt a kitüntetést régiónkét csak egy település kaphatja meg.) 2010-ben Kaposvár az ország legszebb főutcáját jutalmazó cím birtokosa lett, 2011-ben pedig a miniszterelnöki díjé, amelyet ismét a Virágos Magyarországért versenyen nyert el a város. Az újabb Arany Rózsa díj azt bizonyította, hogy 2015-ben is Kaposvár volt a dél-dunántúli régió legvirágosabb városa.