{{ selectedCategoryName }} {{ selectedMenuName }}
Vissza a lap tetejére

Közösen a virágosabb Kaposvárért

2017. május 2.

Civilek, egyesületek és vállalkozások is segíthetnek abban, hogy Kaposvár sikeresen szerepeljen az Európa Virágos Városainak Versenyén.

Mint a legvirágosabb magyarországi város, Kaposvár képviseli hazánkat Európában az Entente Florale versenyen. A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen első helyezést elérő megyeszékhelyen már megkezdődtek a felkészülési munkálatok, a városvezetés számára azonban az a legfontosabb, hogy a kaposváriak együtt érjék el a közös sikert.

– Ez a verseny jó lehetőség arra, hogy megmutassuk magunkat Európának, megmutassuk azt, hogy milyen gyönyörű helyen élünk. Ezen célunkban minden kaposvári vállalkozás, cég segíteni tud. Akár egynyári virágok kiültetésével, a portáik rendben tartásával, akár a várostakarításon való részvétellel. Borhi Zsombor elmondta: - mindenki, aki csatlakozik hozzánk, kap egy matricát, amelyen a versenyre készült logónk látható, ez jelképezi az összefogást, és a közös célt.

Elsőként a Kapos Hotel állt a kezdeményezés mögé, az ajtajukon már kint is van a matrica. A hotel minden évben komolyan veszi, hogy a teraszát és erkélyeiket szebbé tegyék, idén több mint ezer virágot ültettek eddig, de amint az árvácskák elnyílnak, több száz másik egynyári virággal pótolják majd őket.

A város levélben is felhívja a cégek, vállalkozások figyelmét a kezdeményezésre. Emellett május 12-ig ki lett tolva a Virágos, Zöldebb Kaposvárért pályázat beadásának határideje is. Ennek keretében társasházak, lakóközösségek és civil szervezetek kérhetnek támogatást egynyári, illetve évelő virágokra, cserjékre.

– A zsűri ugyanolyan fontos szempontként fogja értékelni azt, hogy milyen erős a zöld szemlélet, ami a városban van, mennyire vagyunk környezettudatosak, a lakosság mekkora részét tudjuk céljaink érdekében mozgósítani. Azért vagyunk itt, mert Kaposvár vállalkozásait szeretnénk megkérni arra, hogy a lehető legnagyobb számban csatlakozzanak a kezdeményezéshez – tette hozzá Borhi Zsombor.

– Az, hogy Kaposvár hazánk legvirágosabb városa lett, az javarészt a kaposváriak érdeme. Ugyanakkor ezt a kiváló, összetartó közösséget egy ilyen verseny még erősebbé teheti. Akik rendben tartják a portáikat, erkélyeiket, segítenek nekünk egy még szebb városkép elérésében, így segítenek abban is, hogy a városunkat Európában is minél többen megismerjék, elismerjék. Mi végezzük a dolgunkat, elültetjük a virágainkat, kitakarítjuk a várost, ahogy azt tesszük évről évre, ugyanakkor az itt élőket arra kérném, hogy a közös, európai siker érdekében fokozottan figyeljenek oda a városra – emelte ki az alpolgármester.

Pályázat a virágosabb Kaposvárért

2017. április 6.

Idén ismét meghirdeti a város a „Virágosabb, zöldebb Kaposvárért” környezetszépítő versenyt, ugyanakkor a tavalyinál enyhébb feltételekkel, hogy minél többen tudjanak pályázni.

– Legvirágosabb magyar városnak lenni nagy megtiszteltetés, ugyanakkor felelősség is, hiszen mi képviselhetjük hazánkat az Entente Florale európai versenyen – emelte ki sajtótájékoztatón Borhi Zombor alpolgármester. Szeretnénk, ha minél több intézmény, szervezet és társasház pályázna, ha az ötmillió forintos keretösszeget mind el tudnánk költeni, és ha közösen sikerülne még szebbé tennünk Kaposvárt – tette hozzá.

– A tavalyi évben azért találtuk ki ezt a versenyt, mert szeretnénk a „zöld”, környezettudatos szemléletmódot minél szélesebb körben elterjeszteni a városban, és szeretnénk, ha az intézményeink és közterületek minél rendezettebb képet mutatnának. Én arra biztatok mindenkit, hogy pályázzon, használja ki a lehetőséget – emelte ki Borhi Zsombor.

A pályázat koordinálását a Városgondnokság fogja végezni. Herczeg Attila vezető kiemelte, hogy az idei évben enyhítettek a feltételeken, hogy minél többen tudjanak részt venni a versenyen. A részletes felhívás Kaposvár város honlapján érhető el, itt mellékelve van a növénylista is. A beadási határidő április 20. A Városgondnokság a szakmai tanácsokon túl abban is segít, hogy mindenkinek kiszállítja a növényeket.

A nyertes pályázók a jövőben egy honlapra tölthetik fel az ültetett növényekről készült fotóikat, a zsűri pedig a város lakossága lesz, így az nyeri majd a versenyt, aki ezen az oldalon a legtöbb szavazatot kapja.

A hivatalos pályázati felhívás ide kattintva érhető el.

Hétvégén Nárciszünnep!

2017. április 5.

2014 márciusában került megrendezésre első alkalommal a Rippl-Rónai József Emlékház és Látogatóközpont területén a Nárcisz Ünnep. Ma már közel 20 000 db nárciszhagyma bújik el az őspark fái alatt, melyeknek tavaszi virágzása szívet melengető látvány. Ezt a különleges élményt kívánjuk megmutatni minden idelátogató vendégünknek, aki a művészetek és a természet csodálatos kapcsolódását szeretné átélni.

A nagy sikerre való tekintettel 2017-ben is megrendezzük ezt a rangos ünnepünket, amely a tavalyi évhez hasonlóan, idén is nagy érdeklődésre tart számot. Egy jelképes belépődíj ellenében a következő programokkal várjuk a látogatókat, a teljesség igénye nélkül:

  • A Villába látogatók élményeit kisvonattal szeretnénk még gazdagabbá tenni, a Kossuth-tértől ingyenesen szállítja fel egész nap a látogatókat.
  • A bejáratnál századfordulós jelmezekbe öltözött résztvevők fogadják a kapun átlépőket, akik már itt segítenek ráhangolódni a korszakra.
  • A parkban sétálgatva Rippl-Rónai József „Emlékezéseim” című, önéletrajzi indíttatási könyvéből hallgathatunk meg részleteket, valamint angolul elhangzó idézetekből próbálhatnak a nyelvet ismerő látogatók ismereteket szerezni.
  • A felnőtteket tudományos előadásokkal várjuk, melyek az Andrássy-ebédlő történetét mesélik el, valamint egy modern telefonos alkalmazásról tudhatunk meg többet.
  • A tárlatvezetések segítségével bepillanthatunk Rippl-Rónai József életébe, művészeti korszakaiba.
  • A gyerekek számára kézműves foglalkozások, óriás puzzle, nagy közös festés, stb. garantálja az interaktív ismeretszerzést és Rippl-Rónai művészetének megismerését.
  • A Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár sátránál meglepetések várnak mindenkit!
  • A látogatók szórakoztatásáról, a Bolba Éva és a Jazzterlánc együttes, valamint a Csiky Gergely Színház művészei gondoskodnak.
  • Ismételten sok-sok játékkal várjuk a látogatókat, a gólyalábtól a sakkon keresztül, a tekén át ki-ki kipróbálhatja ügyességét, de a csúzli használatot is bárki elsajátíthatja Paprika Jancsi Csúzlizdájában.
  • A park területén a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium diákjai és tanárai festenek, rajzolnak, szobrot készítenek, egyedi fényképészeti eljárással képeket hívnak elő és ruhákat terveznek a látogatók között, majd ezeket zenés színpadi show keretén belül be is mutatják.
  • Természetesen a kézművesek, az agyagozás, a húsvéti ajándéktárgy készítés a Compass Egyesület önkénteseivel, vesszőfonás, de a csacsi-simogató is szerves részét képezi a Nárcisz Ünnep forgatagának.

Kaposvár megkezdi a felkészülést az Entente Florale versenyre

2017. április 3.

Mint a legvirágosabb magyarországi város, Kaposvár képviseli hazánkat Európában az Entente Florale versenyen. A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen első helyezést elérő megyeszékhelyen már megkezdődtek a felkészülési munkálatok, a városvezetés számára azonban az a legfontosabb, hogy a kaposváriak együtt érjék el a közös sikert. A témában Borhi Zsombor alpolgármester tartott sajtótájékoztatót a Városligetben.

– Ez a verseny jó lehetőség arra, hogy megmutassuk magunkat Európának, megmutassuk azt, hogy milyen gyönyörű helyen élünk. Felhívhatjuk vele a figyelmet arra, hogy habár egy komoly elismerést már megkaptunk, itt nem állunk le. Tovább dolgozunk azon, hogy Kaposvár még szebb, még zöldebb, még inkább környezetbarát település legyen – mondta el Borhi Zsombor.

– Az, hogy Kaposvár hazánk legvirágosabb városa lett, az javarészt a kaposváriak érdeme. Ugyanakkor ezt a kiváló, összetartó közösséget egy ilyen verseny még erősebbé teheti. Akik rendben tartják a portáikat, erkélyeiket, segítenek nekünk egy még szebb városkép elérésében, így segítenek abban is, hogy a városunkat Európában is minél többen megismerjék, elismerjék. Mi végezzük a dolgunkat, elültetjük a virágainkat, kitakarítjuk a várost, ahogy azt tesszük évről évre, ugyanakkor az itt élőket arra kérném, hogy a közös, európai siker érdekében fokozottan figyeljenek oda a városra – tette hozzá az alpolgármester.

A zsűri nem csupán egy város küllemét és az ottani virágok számát díjazza, fontos az is, hogy mennyire környezetbarát, mennyire „zöld” az adott település. Kaposvár ilyen viszonylatban az élen jár, a közösségi közlekedés a lehető legkevésbé szennyezi a környezetet, hála a gázüzemű autóbuszoknak, de már korábban is megvalósultak a városban zöld beruházások. A Városliget közvilágításához szükséges energiát napelemek termelik meg, de a múltbéli fejlesztéseken túl az is fontos, hogy a közeljövőben a 171 milliárdos Németh István Program részeként számos zöld beruházás fog megvalósulni. Ennek részeként érkeznek Kaposvárra elektromos buszok, elektromos töltőállomásokat létesít a város, megújul a szennyvíztisztító telep, lesz önmagát ellátó okos park, de a közintézmények energetikai korszerűsítését és a teljes leddel működő közvilágítást is megvalósítja majd a megyeszékhely.

A Kaposvárt szépítő munkálatokhoz a jövőben bárki csatlakozhat, legyen helyi lakosról, civil szervezetről, egyesületről vagy vállalkozásról. Mindazok, akik szeretnének részt venni az előkészületekben, és szívesen felhívnák a figyelmet a versenyre, ők matricával, kitűzővel is jelezhetik ezt, ezeket az önkormányzat hamarosan elérhetővé teszi.

Ismét Kaposvár a legvirágosabb magyar város

2016. november 18.

Nem állunk le, szeretnénk, ha Kaposvár még zöldebb, környezetbarátabb, minél energiahatékonyabb város lenne, és ezért mindent meg is fogunk tenni – mondta a Virágos Magyarországért Díjátadó ünnepségén Szita Károly polgármester.

A legvirágosabb magyar városnak lenni óriási büszkeség és dicsőség, de nem azért dolgozunk egész évben, hogy elnyerjük ezt a díjat, hanem ezért, hogy jó legyen Kaposváron élni, jó legyen kimenni az utcára, hogy jó legyen körbenézni, sétálni a városban – hangsúlyozta a polgármester a kaposvári díjátadón. A célunk az, hogy minél zöldebb város legyünk, értve az alatt az utcák, terek küllemét és értve azt is, hogy szeretnénk minél innovatívabb, minél inkább környezetbarát technológiákat alkalmazni, mert mi itt, Kaposváron ezt a jövőt választottuk, ezt a jövőt érezzük a magunkénak – jegyezte meg Szita Károly, aki hozzátette, nagy hangsúlyt fordítanak arra, hogy a város minél energiafüggetlenebb legyen, ezt pedig megújuló energiaforrások felhasználásával szeretnének megvalósítani.

A Virágos Magyarországért mozgalom idei fődíját Kaposvár nyerte a városok, míg Tihany a falvak kategóriájában, így eldőlt, hogy ez a két település képviseli hazánkat az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén. Kaposvár ezen a rangos megmérettetésen – miután 2003-ban is a legvirágosabb magyar városnak választották – 2004-ben egyszer már elnyerte az arany fokozatot. A somogyi megyeszékhely mindig jól szerepelt a haza sorozatban is, 2015-ben „Arany Rózsa” Régiós díjat, 2013-ban a Magyar Turizmus Zrt, 2010-ben az „Ország főutcája, míg 2011-ben pedig Miniszterelnöki különdíjban részesült, de ezeken felül még számos kisebb elismerést is kapott.